ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Hatályos: 2023. június 11.
- Kapcsolatfelvétel
A látogató a Honlapon megtalálható elérhetőségek bármelyikén, illetve a Honlapon található kapcsolatfelvételi űrlap kitöltésével felveheti a kapcsolatot az Adatkezelővel. A megadott személyes adatokat kizárólag az Adatkezelő, az Adatkezelő cégcsoportjába tartozó, 2.6. pontban meghatározott társaságok, a Bérbeadó Ügynökségek (mint adatfeldolgozók), valamint – munkakörükkel összefüggésben – a jelen pont szerinti vállalatok munkavállalói ismerhetik meg. A látogató személyes adatait egyebekben harmadik személynek – a jogszabályi, bírósági vagy hatósági kötelezés eseteit kivéve – nem adjuk át.
- Az adatkezelés célja, hogy az Adatkezelő megválaszolhassa az általa (vagy az Adatkezelő cégcsoportja által) üzemeltetett ingatlan bérbevételével kapcsolatos látogatói kérdést, illetve ezzel kapcsolatban az ilyen jellegű megkeresésre személyre szabott ajánlatot küldjön a látogató részére.
- Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti „hozzájárulásos” jogalap. Az adatkezelés a látogató kezdeményezése nyomán elősegíti a bérleti szerződés megkötését, vagy a már megkötött bérleti szerződésekkel kapcsolatos további kommunikációt.
- A kezelt személyes adatok köre: a látogató neve, e-mail címe, telefonszáma és az érdeklődés tárgya, leírása.
- A személyes adatok tárolásának időtartama: Az Adatkezelő a látogató személyes adatait a megkeresés megválaszolását követő 30 napig kezeli, ezt követően pedig törli azokat.
- A hozzájárulás visszavonása: A látogató a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájárulását bármikor visszavonhatja A hozzájárulás visszavonása érdekében kérjük jelezze ezt az Adatkezelő vagy az Adatkezelő adatvédelmi tisztviselője felé a jelen Tájékoztatóban feltüntetett elérhetőségek bármelyikén keresztül, vagy kattintson a következő linkre: hozzájárulás visszavonása. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
- A Cégcsoporton belüli adattovábbítás: Az Adatkezelő a látogató személyes adatait az Adatkezelő cégcsoportjához tartozó következő vállalatoknak továbbítja: Duna Irodaház Kft. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.; cégjegyzékszám: 01-09-705064), Duna Business Hotel Kft. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.; cégjegyzékszám: 01-09-705061); Duna Termál Hotel Kft. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.; cégjegyzékszám: 01-09-705054); CA Immo Real Estate Management Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.; cégjegyzékszám: 01-09-726650). Ez az adattovábbítás az Adatkezelőnek – a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti – „jogos érdekén” alapszik, az Adatkezelő és a látogató érdekei közötti alábbi mérlegelés szerint:
- Az adattovábbítás célja, hogy az Adatkezelő értesíthesse az itt megjelölt cégeket, ha a látogató az ezen cégek kezelésében álló irodaépületben található helyiséget kívánna megtekinteni vagy azzal kapcsolatban szerződést kötni.
- Az adattovábbítás – főszabály szerint – csak eseti és feltételes jellegű: arra (a CA Immo Hungary Kft. kivételével) csak abban az esetben kerül sor, ha a látogató a Duna Irodaház Kft.-hez tartozó Millenium Tower I. irodaépületben, vagy a Duna Termál Hotel Kft.-hez tartozó Millennium Tower II. irodaépületben, vagy a Duna Business Hotel Kft.-hez tartozó Millennium Tower III. irodaépületben található helyiséggel kapcsolatban érdeklődik.
- Az Adatkezelő nem kezeli a látogató különleges személyes adatát, az adatkezelés nem terjed ki profilozásra, továbbá az adattovábbítás nem érinti a látogatónak a magánélethez, levéltitokhoz vagy hasonló alapjogaihoz való jogát.
- A kezelt adatok köre nem terjed túl a feltétlenül szükséges adatok körén.
- Az Adatkezelő és a CA Immo ugyanahhoz a bécsi központú cégcsoporthoz tartoznak, így ez az adattovábbítás a GDPR (48) preambulumbekezdése szerinti cégcsoporton belüli adminisztratív adatmegosztásnak tekinthető. Az adattovábbítás nem irányul az Európai Unión kívüli országba vagy nemzetközi szervezet irányába.
- A fentiekre tekintettel az adatkezelés jogalapjaként hivatkozott jogos érdek igazolható.
- Google Térkép
Az irodaház elhelyezkedésével és megközelíthetőségével kapcsolatos teljes körűbb tájékozódás érdekében az Adatkezelő beillesztette a Honlapra a Google Térkép szolgáltatást. A Google Térkép használatával a Google (ideértve a Google LLC-t és a Google Ireland Limited-et) különböző személyes adatokat gyűjthet a látogatóról (például IP-cím, keresési találatok), valamint azokat az Európai Unió területén kívülre (például az Egyesült Államokba) továbbíthatja. Ezeket a személyes adatokat a Google (mint önálló adatkezelő) a saját termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztése érdekében kezeli, amely adatkezelésre az Adatkezelőnek nincs ráhatása. A Google adatkezeléséről további információk itt találhatók: https://policies.google.com/privacy?hl=hu.
- LinkedIn
A látogatók kényelmének biztosítása érdekében az Adatkezelő beillesztette a Honlapra a cégcsoportjához tartozó „CA Immobilien Anlagen AG (Ca Immo)” vállalkozás LinkedIn profiljára mutató gombját. A gombra való kattintással a látogató a LinkedIn honlapjára kerül, ahol a Linkedin (mint önálló adatkezelő) a saját termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztése érdekében különböző személyes adatokat gyűjthet a látogatóról, amely adatkezelésre az Adatkezelőnek nincs ráhatása. A LinkedIn adatkezeléséről további információk itt találhatók: https://www.LinkedIn.com/legal/privacy-policy.
-
- A látogató adatkezeléssel kapcsolatos jogai:
- Hozzáféréshez való jog: A látogató tájékoztatást kérhet az Adatkezelőtől a személyes adatai kezelésének körülményeiről, valamint hozzáférést kaphat ezen személyes adatokhoz.
- Helyesbítéshez való jog: A látogató kérheti az Adatkezelőtől a pontatlanul rögzített személyes adatainak kijavítását vagy kiegészítését.
- Törléshez való jog: A látogató kérheti az Adatkezelőtől az általa kezelt személyes adatainak törlését. Az Adatkezelő minden esetben tájékoztatja a látogatót, ha az adattörlésnek bármilyen akadálya lenne.
- Az adatkezelés korlátozásához való jog: A látogató kérheti az adatkezelés korlátozását, ha vitatja a személyes adatai pontosságát, vagy az egyébként törlendő személyes adatokra mégis szüksége lenne (például a saját jogi igényei érvényesítéséhez), vagy ha az alábbiak szerint tiltakozott az adatkezelése ellen.
- Adathordozhatósághoz való jog: A látogató kérheti, hogy az Adatkezelő az általa kezelt személyes adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa elektronikus úton, ha az Adatkezelő ezeket automatizáltan kezeli. Az Adatkezelő minden esetben tájékoztatja a látogatót, ha az adattovábbításnak bármilyen akadálya lenne.
- Tiltakozáshoz való jog: A látogató tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az Adatkezelő a látogató személyes adatait a látogatónak címzett reklám, szerződéskötésre szóló ajánlat vagy hasonló üzletszerző üzenet küldésére használná.
- Panasztétel joga: A látogató jogosult panaszt tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, ha úgy ítéli meg, hogy az Adatkezelő megsértette a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályokat (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., telefonszám: +36-1-391-1400, e-mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu, weboldal: www.naih.hu).
- Bírósághoz fordulás joga: A látogató jogosult (választása szerint) a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszékhez (bírósághoz) fordulni akkor, ha úgy ítéli meg, hogy az Adatkezelő az adatkezelés során megsértette az látogató jogait.
- További adatkezelések:
Az irodaház tulajdonosa által, de a Weboldaltól függetlenül végzett esetleges további adatkezelésekről további információt találhat a https://www.caimmo.hu/hu/adat-vedelem weblap „további információk” aloldalán.